Elkezdődött a III. világháború…2. rész 04.10.

Kedves és Kedvtelen Honfitársaim,

Nagypéntek ide vagy oda, ma már reggel ötkor főtt a tyúkhúsleves és a fimom sonka.
Mire kislányom felkelt, már készen volt az ebéd. Soha nem értettem, hogy a “mai asszonyok” mit szüttyögnek össze a konyhában a főzéssel (már aki tud egyáltalán főzni).
Ha rendszerben gondokodnának akkor pikpak túl lennének rajta… Nekem egy három fogásos ebéd max. 2 óra… 😊

9-kor anyukám már vittem sétálni, két hét és tuti járni fog…

Leugrottunk spangliért, de zárva volt, benéztünk a közértbe, az is…

Gondoltam edzünk egyet…

Irány haza, mert jönnek ebédre a gyerekek…

Éppen befejeztük az ebédet, de már várt a következő program. Egyik barátom hívott, hogy látogassam meg bérelt egy házat az erdő közepén, nem hagyhattam ki. Úgy is lezárták a Margit-szigetet (nem mintha oda készültem volna).

Elnézést, hogy nincs ma semmi összeesküvés elmélet, ma a gyerekek lekötötték a figyelmem, nem volt időm ezen most elmélkedni, de ígérem holnap velős gondolatokkal állok elő.

Rájöttem, hogy én olyan gyorsan mozgok és változtatom a helyem, hogy a vírus nem tud utolérni… (Nem kell velem egyetérteni, demokrácia van, vagy mifene😊)

Azért ma sem marad el valmi nagy okosság…

Kubában homeopátiás módszerrel küzdenek a kór ellen…

Aki nem érti annak itt a fordítás:
Kuba homeopátiás gyógyszer előállításába kezdett a Covid-19 ellen Santa Clara, Kuba, április 3. (Prensa Latina – Latin Sajtó)
A Prevengho-VIR homeopátiás gyógyszer regisztrálása elkezdődött, amivel Kuba központjában szeretnének szembeszállni a Covid-19 terjedésével.
Erről Dr. Mirtha Rosa Hernandez, Villa Clara Idősek Osztályának vezetője számolt be. A készítmény szállítása elkezdődött a nyugdíjasházak és ápolóotthonok számára, ami közel 184.000, 60 évnél idősebb embert jelent. Ez a helyi lakosság 23,9 %-a. A gyógyszerek kiosztását az alapellátásban dolgozó orvosok és ápolók végzik, 13 önkormányzat idős- és ápolóotthonaiban. A homeopátiás gyógyszer egy 10 milliliteres üvegcsében kapható, naponta 5 csepp szükséges belőle háromszor, majd a 10. napon az első dózis megismétlésre kerül. Célja a légzőszervi megbetegedések megelőzése ebben a kockázati csoportban, más egészségügyi betegségek, például a dengue-láz mellett, de a koronavírus elleni védekezésben is hatásosnak tűnik. A következő napokban az Anyasági Házakra (otthonprogram várandós nők számára) is kiterjesztésre kerül a szer. A gyógyszer szétosztásában az idősotthonok ápolói és orvosai vesznek majd részt.
Gyógyszerkombinációk:
• Oscillococcinum 200
• Baptisia tinctoria 200
• Bascilinum 30
• Pyrogenum 200
• Amerikai lázgyökér 200
• Influezinum 200
• Arsenicum Album 200

Ki így, ki úgy védekezik.

Bárki, bármit mondhat, én azért betartom amit előírnak a kormányinfón. Kezet mosok, 2 méter távolságot tartok, kizárólag indokolt esetben megyek az utcára.
Nekem az az indokom, ha nem megyek akkor meghülyülök és akkor nem a vírus fog elvinni, hanem az ideg. Aztán majd felboncolnak és találnak bennem valmilyen korona vírust és én is megyek a statisztikába, hogy abban haltam meg…

Hát így…😊

Ritter Gábor
A jó cserkész és haditudósító 😊