Kedves és Kedvtelen Honfitársaim,
Hosszú volt ez a nap, most kerültem a gép elé. Ne várjatok ma összefüggéseket, írom ami eszembejut.
Önkéntes karanténba vonultam a magam módján a hétvégére. Felültem a motoromra és amit kaptam tippet a tettre kész csoportomban meglátogattam az Ezererdő vengédházat. Voltam már pár helyen de ez álomszép. A vendéglátóm is nagyon szimpatikus volt. Itt élnek és a vendégházuk lett kiadva.
Még ebédet is kaptam, nem is akármilyet.
A motoron ülve és utána itt az erdőben, a házigazda vizslájával séta közben csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben.
Nem hagy nyugodni ez a vírus dolog, annyit olvastam már, hallottam róla, de még mindig leginkább az amerikai közgazdásszal osztom a véleményem erről. Nem vagyok sem közgazdász, se nem külpolitikai szakértő, de én úgy gondolom, hogy jól ki van ez találva. Kína utálja Amerikát, Amerika Európát.
Tudjuk, hogy Amerika nyomtatja a dollárt orbaszájba… Akkora ott az államadóság, hogy az emberi elme fel nem foghatja. Szerencséjükre a dollárban bíznak az emberek. Annyi van belőle, hogy ha nyomnak kicsit hozzá, attól még a vásárló értéke nem lesz látványosan kisebb…Biznak benne az emberek. És ez itt a lényeg. A bizalom. Régen mi volt. Kavics, mindenféle színesfém pénzek, aztán az arany, utána jöttek a bankók. Bizalom. Ha az emberekkel elhitetik, hogy az arany a tuti akkor mindenki azt vesz, abban hisznek.
Én meg abban hiszek, hogy itt most a világ újrafelosztása folyik. Kína akar lenni a világ ura. Manapság nem lehet háborúval megoldani, pedig aztán ha ők elindulnának, mint a sáskák letarolnák a világot. MIndenkinek van már atombombája, de tudják, hogy akkor mindenkinek annyi lenne. Ezért mint az ölönyös bűnözők, gazdaságilag kényszerítik térdre az ellent. Annyi a kp.-juk, hogy nem tudják hová tenni. Elővették ezt víruskájukat a fiókból és ránk zúditották. Fogadok, hogy ezt jól megbeszélték azért még előtte a világ leggazdagabb embereivel, kinek mi kell.
Kína a világ meghatározó szereplője akar lenni, Ameikának Európával van tele a hócipője, hogy így kinőtte magát.. Szerintem Trump már kipipálta magának a bakancslistáján, hogy már nem csak színész, hanem Amerika elöke szerepében is kipróbálhatta magát. Ha bukik, amire minden esélye meg van, sztem nem fog sírvafakadni. Főleg, hogy mit hagy maga után. Drága amcsi uncsi tesóm isten nyugosztalja, mindig emlegette, hogy Amerika a “világ rendőrsége”.
Mindig ő tett rendet a végén. Persze most már azzal is tele a hócipő, hogy a NATO tagok elkényelmesettek és várják a sült galambot, amerika meg költi a sok sok pénzt a hadseregre. Nem is nagyon rendőködik mostanság… Na, de visszatérve Kinára. Meghal néhány – az 1 millárdhoz képest -, a kínai gazdaság néhány százalékot esik vissza, de ekkor a világ tőzsdéi meg mélyrepülésben vannak.
Szépen mindent felvásárol, eddig is volt már szép kis szelete a világ vezető cégeiből. Na majd most jön el igazán, hogy ami nem kínai az már hamisított.
Mindent a pénz mozgat. Megint az amcsi uncsi tesómra utalék. Évekkel ezelőtt kitaláltuk már, de már mások is a vízautót, ami vízzel megy. Voltak videók a neten, feltalálók, de mindig eltűntek a süllyesztőben. Nehogy már ingyen kocsikázzunk. Pedig elektrolízissel olyan szépen lehet a H2O-ból vizet és levegőt gyártani, hogy csak na. Tiszta levegőt gyártanánk és a hidrogénnel mehetne a kocsi. Láttam olyan videót ahol a kocsi csomagtartójában volt ez a kütyü és ment a kocsi. A braun gázos teljesítmény növelés is ment – nekem a hajómban volt ilyen -, de nem lehetett publikusan azt sem árulni, mert már jövedékadó köteles lett volna. Ki van ez találva. Amíg van oldaj, addig az olajlobbi nem hagyja, hogy itt vízautó legyen. Most jutottunk el odáig, hogy végre vannak – lehetnek – elektoromos autók.100 éve is volt már elektormos autó, az elektromos ford t-modell..
Ez a teslás fiu Elon Mask csak azért nics még bebetonozva szerintem, mert ügyesen a szabadalmát nyilvánosságra hozta.
Bitos mondják most sokan, hogy itt már megint okoskodok. Én megint csak azt tudom mondani, hogy a logika kikezdhetetlen.
Aki most él a lehetőséggel az nagyon jól fog kijönni ebből a helyzetből. Hallottam valahol, hogy merj nagyot álmodni.
ÉN merek. 2004-ben alakítottam meg a Ritter Nyomda és Beruházási zRt.-t. 16 éve. Már akkor gondoltam, hogy egyszer eljön az idő, az én időm, amikor “beruházhatok”. Úgy gondolom, hogy most lenne itt az ideje, hogy a tőzsdére vigyem a céget. Biztos most páran a hasatokat fogják a röhögéstől, mit akar ez, egy porszem a világban.
De had hozzak néhány példát. A legcsúnyábbal kezdem. Hitler. Mi volt ő, egy festő és még csak csajozni sem csajozott, aztán mi lett belőle ? Majdnem leigázta egész Európát. Ha akkor nem jönnek a “rendőrők” akkor most németül beszélnénk. Mi van ezzel a Cukiberggel…ott ücsörgött a koleszban kitalálta a tutit és most milliárdos. Tramp is hogy kezdte ? Ha nekik sikerült bárkinek sikerülhet. Jó időben, jó helyen kell lenni és ha kitalálsz valamit azt valósítsd meg. Van fél évem szerintem, hogy valami nagyon nagyot alkossak.
Visszatérve a földre, vissza az álomvilágból, ma még a nyomda az amiből a parizert veszem a közértben, tessék nyomtatni ezerrel !
Minden napra egy bejegyzés éppen, hogy sikerült😊
Ritter Gábor
A jó cserkész és haditudósító 😊